A romák közel 80 százalékának legfeljebb 8 általánosa van
3500 fiatal kapcsolódott be eddig a roma szakkollégiumi programba, 746-an diplomát is szereztek – miközben a roma fiatalok több mint fele továbbra is idő előtt hagyja el az iskolát.
3500 fiatal kapcsolódott be eddig a roma szakkollégiumi programba, 746-an diplomát is szereztek – miközben a roma fiatalok több mint fele továbbra is idő előtt hagyja el az iskolát.
Már egészen fiatalon tudta, hogy mi szeretne lenni, az érettségijét pedig az ország egyik legkiválóbb vidéki középiskolájában szerezte meg Jankó Attila, aki jelenleg TDK-ra készül, verseket ír, és hamarosan az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán diplomázik. Ő az új, sikeres roma fiatalokat bemutató cikksorozatunk második részének főszereplője.
Egy Heves megyei kistelepülésen nőtt fel roma anya és nem roma apa gyerekeként Jónás Szimonetta, aki általános iskolásként azt gondolta, még érettségije sem lesz, idén júniusban viszont diplomát szerzett az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetemen. Új cikksorozatunkban olyan roma fiatalokat mutatunk be, akik a negatív sztereotípiákat legyőzve kitörtek a szegénységből és diplomás, sikeres emberek lettek.
Bár a 2019-es adatokhoz képest javultak az eredmények, és többen felismerik a diszkriminációt, a magyarok még mindig elutasítóbbak, mint az EU27-es átlag.
Az InStyle magazin #képesvagyok díját a mindennapi hősök kategóriában nyerte el Galamb Alex.
Csütörtökön nyílt levélben nyújtotta át szegregációellenes javaslatait Maruzsa Zoltánnak az Együttnevelés Szövetség, a demonstrációban a Tanítanék Mozgalom is részt vett.
Az Európai Parlament felhívta az érintett tagállamok figyelmét arra, hogy deszegregációs stratégiákra, inkluzív tanulási módszerekre és az iskolai tevékenységekhez való teljes körű hozzáférés garanciáira van szükség.
Válaszolt a Miniszterelnökség azokra a vádakra, miszerint a kormány az elmúlt 12 év alatt szinte semmit sem tett a diákok esélyegyenlőségéért.
A Tokaj-Hegyalja Egyetem hallgatója lesz szeptembertől a Sütni jó! Alapítvány működtetője.
Nyílt levélben hívják fel a civilek Gulyás Gergely figyelmét arra, hogy a roma gyerekek oktatási integrációja ma a legsúlyosabb társadalmi kérdések közé tartozik, és a kialakult helyzetben nagy felelőssége van a kormánynak is.
Gáspár Sándor hátrányos helyzetű diákként indult, ma viszont már a Belügyminisztériumban foglalkozik felzárkózás-politikával.
Ez az egyik olyan intézmény, ahol a bérek kifizetését is akadályozta, hogy a belügy inkasszálta a számlájukat. A roma önkormányzattól most azt közölték, végül kifizették a pedagógusok júliusi bérét és nincs szó az iskola bezárásáról.
Hasonló kezdőfizetése lehet egy gépésztechnikusnak, egy szoftverfejlesztőnek és egy mentőtisztnek.